Donytella "gondolatok"

Tegnap orosnál járt az én pici kis fiam. Kicsit megint visszavágta lelkileg, hogy ideköltöztünk és nem találkozhat a haverjeival. Itt sajna nincs neki egy sem, és nem is nagyon törekszik arra, hogy legyen. Rengeteget van a gépen és csak itt tud kommunikálni az ismerőseivel. De az is csak szinte mindig az írással tellik és nem beszélgetéssel. Láttam már napok óta rajta, hogy valami nem teljesen oké, mert mindig csak bújt és alig dumált. Most végre kiszedtem belőle mi is bántja, és nagyon megsajnáltam őt, mert az otthoni élete hiányzik neki és el is sírta magát. Talán ez nem is sírás volt már, ennél jóval több. Aztán elaludt és rengeteget szunyált. Már tudtam, hogy a drága kis szíve fáj, és nagyon húzza haza a honvágy. Úgy döntöttem amint lehet hazaviszem őt, és ha találkozik a volt osztály társaival és barátokkal, biztosan megnyugszik.
A meglepetésem amit kaptam: A gyerekem járt a dokinál és eléggé érett, mondhatni férfiasnak találtatott a korához képest. Mit jelent? Na ez az! Mikor megvizsgálta, igaz jó nagy darab srác, mégis meglepődött a doki a fejlődésén! Ezért kicsit jobban szemügyre vette őt, és mérlegelte a dolgokat is. Miszerint a 15 éves fiam, 176cm magas és nem is tudom leírjam-e azt amitől majd hanyatt estem mert nem is látszik rajta ennyire a tavalyi évhez viszonyított "változás" ! Hihetetlen, de 110kg az én picinyem.... Hát nem kell ettől leájúlni? Pedig nem is dagadt csak jó nagy emberes alakata van.. Elképesztő és hihetetlen számomra, hogy ekkora emberré neveltem eddig...