Egyre ikább kerít a hatalmába a szomorúság, pedig próbálok védekezni ellene! Valahogy nagyon nem akaródzik kilépni az életemből a rossz. Talán valóban kikellene törnöm ebből a magányból, addig amíg még lehetséges? Ha így folytatom, teljesen begubódzom és később mindenre képtelen leszek. Várom már nagyon a gyerekeimet, hogy átölelhessem őket, hogy megint velem legyenek! A fiúk is persze akit választottak maguknak, hiszen szeretem őket is ugyanúgy mint a saját lányaimat! Szerencsém, hogy ők is így éreznek velem... A középső lányom pocakját még nem is láttam, le sem fogok szállni róla csak addig amíg kaját készítek. Előre tervezem a dolgokat, és előkészítem, hogy gyorsabban kész legyek! Este mint mindig szétröhögjük az agyunkat a játékok közben... Nagyon várlak már benneteket, csak gyertek! Szeretlek benneteket, amíg tehetem és élek!!!
mélabúsan..
2008.06.22. 13:35 Donytella2
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://almok-ha-meselnek.blog.hu/api/trackback/id/tr94533536
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
