Donytella "gondolatok"

Igen, ötödikben a változás mindenben az volt. Az osztályzataim leromlottak. Nem tudtam igazán beilleszkedni a régi-új közösségembe. Még mindig nagyon szép leányzó voltam. Hosszú szőke hajam, szépen félig hátra volt tűzve, a többi lógott a hátamra. Kedvességem mitsem változott, de nagyon visszahúzódó lettem. Csinoska voltam, szépen öltöztettek. A családom csonka lett, de ottvoltak mellettem akik továbbra is szerettek. Nagyikám minden reggel hozta nekem a friss pékárút a boltból, be a suliba. Nagyon jólesett, de mégis fura az ha senki másnak nem járnak be a családtagjai, csak nekem. Mindegy volt, elmúlt. Azért jó pár barátra szert tettem. Én voltam némelyeknek a védőszentje, és vigyáztam rájuk. Hozzáfűzöm, az utcánban és a másikban minden születendő babánál ottkellett lennem! A mániám volt, hogy odapofátlankodjam ahol baba van. Imádtam őket, és ha a szülők engedték, rendszeres vendégként könyvelhettek el... Babáztam. Dajkáltam, etettem és később már pelenkáztam is. Mára mind felnőtt ember. Játszottam, de ekkor már az igazi babák jöhettek szóba nálam. Sokkal nagyobb öröm volt számomra sétáltatni babakocsival egy igazi csecsemőt. Ezt elég sokáig megtudtam tenni, mivel sorban jöttek az ujjabb szülöttek, és ha az egyik már nagyobb lett ott volt a másik. Sehol nem zavartak el, sőt volt ahol örültek nekem, mert addig mást tudott csinálni a mamájuk. Figyeltek rám, de dajkálhattam. Én is kicsi voltam még ehhez, de komolyabb és érettebb voltam  talán mint a közelemben lévő gyerekek. Otthon is tudták jó helyen vagyok, igy senki nem aggódott mi rosszat teszek. Azt szerintem sosem tettem, mivel ne ugy neveltek. Nálunk a család és a szeretet példa volt mindenkinek. Aztán már elmúlt ez is. Megint visszakerültem a közösségembe. Azaz a társaimhoz, és azokhoz akik hozzámvalók voltak. Ujra barátok lettünk és már ne a babázás és a babák érdekeltek. Szép lassan eltávolodtam a hobbimtól, a babázásoktól.  Érdekes, mert ezután valahogy le is csökkentek a születések. Nem miattam, ez biztos. Csak úgy. Télen jó nagyokat szánkóztunk. Volt egy nagy 4 személyes egyedi készítésű vasszánkóm. Versenyeztünk egymással kié csúszik távolabb. Na ez nem volt ám semmi! Ritkaság amiket csinálni tudtunk vele. Az enyém vitte a pálmát. De volt ám drasztikusabb oldala is a dolognak. Kettős ugratóztunk, amit halálugratónak hívtak. Mai fejjel már nem merném megtenni mégegyszer, de akkor nem volt veszélyérzetünk. Sok baleset megtörtént, sok szánkó darabjaira szakadt szét. Előfordult, hogy egyik srácnak a lábán ment át a szánkó egy darabja. Ez azért nem semmi volt! Úgy elment a játékkal az idő, hogy észre sem vettün, éjfél felé jár az idő. Világos volt a hótol, és a játék is elvette a figyelmet. Rég otthon kellett volna  már lennünk, de... Aztán meg már  féltünk hazamenni, és egymást kisérgettük oda-vissza! Nálunk otthon élte mindenki az életét, semmi komoly nem történt. Nőttem! Megint jött egy hullám, és ekkor már csavarogni kezdtem. Nem a rossz értelmében, csak barátnők hada. Hol náluk töltöttem a napom, hol ők nálunk. Csináltuk a kis hülyeségeinket.Nyáron sokat voltunk a dunaparti kórzón. Sétáltunk beszélgettünk, és szinte mindig ott találtunk uj társaságot, barátokat. Nagyok voltunk már dedózni! Nevetséges dolgokat megcsináltunk akkoriban. Pl: bagarol cipőtisztítóval kifestettük a szempillánkat és nagynak éreztük magunkat. Eszünk nem sok volt, bármi bajunk is lehetett volna ettől. Hála égnek ne lett. Viszont igy utólag átgondolva? Finom illatunk lehetett. Sulibamenet a csapat /osztálytársak/ összedobtuk egy doboz cigi árát és a kisközben, két suli között mindenki elszívott egy szál bagót! Suli után ugyanez. Kezdtünk kinyilni a világra, és ment a pletyi is felnőtt módra! Kezdődött az érzékek játéka, néha a harca is! Lelkünk már fejlődésben volt rendesen. Hol egyik fiú tetszett hol egy másik. Sündörgés volt körülöttem rendesen, de nem foglalkozatott még annyira a dolog, csak tetszett. Játszadoztam, de még éretlen kis csajszi voltam. Mit tudtam akkor még az életről. Na és a többiek? Semmit sem! Persze én sem voltam kivétel semmiből sem! Nem rég tudtam meg egy osztálytlálkozón, mennyien voltak belémesve. Én ebből semmit nem vettem észre. Persze a fiúk! Ha kimutatták volna valahogy talán én is észreveszem. Akkoriban nekem nem tünt fel semmi evvel kapcsolatban. Olyanok voltunk mint a testvérek. Vonzalom? Lehet, hogy volt, de ezt szerintem senki nem vette észre. Szép kislány voltam nem vitás, de magamnak akkor sosem voltam teljes és mindig találtam magamban sok hibát. Nem voltam tökéletes, vagy mégis? CsaK olyan voltam mint minden nő. Nem feleltem meg saját magamnak. Közben anyám megint talált magának egy partnert, amiről tudtam is! Annyira, hogy örűltem, végre nekem is lesz egy "apám". Igen, talán jobban is befogadtam mint kellett volna. Ő nem engem akart, csak anyámat, hiszen fital szép nő volt. Vagy talán inkább anyám akarta őt? Ki tudja, és sosem fogja senki sem. Próbáltam mindenkinek megfelelni, kissebb-nagyobb sikerrel. Anyám féltékeny volt arra a pohos dagadt emberre, aki vén volt hozzám. Nekem meg sosem fordúlt meg a fejem ben olyan gondolat, hogy egyáltalában valaki ily módon érdekeljen. Csak azt akartam, szeressenek. Viszonzásúl én szinte rajongani tudtam azokért akikre számítottam. Talán túlzásba vittem valamit, és nem tudom mi volt az ok, egy serdülő gondolatai még gyermekiek. Néha valószínüleg nem teljesen átgondolva tehettem valamilyen megjegyzést, ami félreérthető lehetett. Na mindegy, ez is elmúlt már. De sosem bocsájtom meg, hogy mindenki fontosabb volt mint én lettem. Amúgy sem foglalkozott velem anyám, eztán még ugysem! A kan fontosabb volt, és én már nem igazán fértem ebbe bele. Nem is sokat emlékszem a jelenlétére a múltamból. Nagyon keveset volt velem, és ha volt is, vagy nagyon jól kijöttünk egymással, szinte barátnői szinten. Hol egy senki voltam számára. Nélküle nőttem fel. Össze is házasodtak, amiből szintén kimaradtam, mint felesleges egyed. Igaz láttam őt menyasszonyként, de semmi több. Ez a harmadik férje volt. Nem szeretett ez senkit sem, csak a pénzt és a piát a haverokkal. Család példa nem volt elötte! A szülei idősek voltak, de arosszabbik fajtából. Irigyek és elég gonoszak is voltak. Nem tudták elképzelni, hogy vannak még jó családok akik példával lehetnének mások szemében. Nálunk sosem volt gonoszság. Hajnal fejéből nem az értelem sugárzott, hanem a megvetés és a bárgyuság. Az anyja pedig, húúú talán említeni sem kéne. Maga a megtestesült gonosz boszorkány minden kisugárzásával egyetemben. Csak a seprű hiányzott amivel repkednie kellett volna. Talán ezt azért sem tette, mert fél oldala le volt bénulva, de a gonoszsága az megmaradt. Sugárzott az értelmes arckifejezésén. Tisztaság ott? Fuj! Gusztustalan barmok voltak. Vájlingból ettek, tányér minek, mosogatni kell. Abból evett mindenki, azaz ők! Mi sosem ettünk ilyen paraszti módon,ennyire gusztustalanul. Nálunk az étkezések a normális módban zajlottak, és ez fontos is volt mindenki számára! Igaz, mosogatni senki nem szeretett, de ha muszály volt. Kellett! Eljött az utolsó évvége! Ballagás. Nagyon szép volt, és megindító! A tanárunk olyan szépen búcsúzott el tőlünk, hogy megható volt. A hangosbemondón közölte az egész iskolával, hogy mi voltunk eddig a legjobb osztály a suliban. Pedig emlékszem, nem volt mindig példaértékű amit esetleg tettünk. De talán nekem tünt ez akkor másnak,mert nem az otthon látottak szerint cselekedhettem. Lelkiismeretem meg volt ám rendesen. Tudtam mikor nem teszek jót, de ez akkor nem is érdekelt.... Szóval példásak voltunk!
Kiléptünk a nagybetüs életbe! Kezdett komolyra váltani az élet....
Folytaás köv: