Donytella "gondolatok"

Már elég régen kicsi koromban, többgenerációs családban nevelkedtem. Anyám nem sokkal születésem után elvált apámtól. Nem írom meg miért, de sajna tudom. Eltíltották tőle még a láthatási jogot is. Anyám fiatal, nagyon szép nő volt, ma is fiatalos, pedig már megvan a szép kora. Egyedül tartott el, bár szülőként a nagyanyám tartottam számon. Ő volt anyú, és anyám a mami. Anyú mindig gondoskodott rólam, és aput is szerettem. Ő a nagypapám volt. Anyámék 6-an voltak testvérek, csúpa fiú, és egyedűl ő volt lány. Én voltam az első baba a családban, így mindenki kedvence lettem! Mindenkit szerettem, és engem is viszont. Jó gyerek voltam, csendes visszahúzódó, és jól nevelt. Ezt láttam otthon is! Sosem vetett fel a pénz, de enni mindig volt mit. De nagyon fontos volt a szeretet, és a család teljes összetartozása! Egyszer a valódi apám könyörgött anyának, hogy hagy jöjjön el látogatóba hozzánk,. Szeretett volna megint bekerülni a családba, de anyám nem akarta. Megvolt a miértje! Arra emlékszem, hogy apám ölében csücsülök, és a kályha mellettültünk. Tél volt. Beszélgettek, tán óvatosan vitáztak is, már nem emlékszem. De arra igen, hogy egy pillanatban, apám felkapott és a forró kályhának nyomott. Sírtam és féltem tőle! Anyám, kikapott a kezéből és elzavarta őt onnan, hogy sose jöjjön ide többet! A fájdalom és a rossz emlék maradt a lelkemben. Cseperedtem, és rengeteg környékbeli barátom, és barátnőim voltak. Nagyon szép emlékeim vannak abból az ídőszakomból! Szabad voltam, és mindig figyelem alatt. Nem volt nehéz, hiszen anyú ha kiáltott, mert sokáig voltam el, vagy kajálni hívott, én rohantam haza! Anyámmal keveset lehettem, mert ő dolgozott, és emlékeim sem sok maradt ebből az időből. De ha vele voltam az mind megmaradt. Ezek kirándulások voltak, vagy rendezvények általában. Jaj! Volt is egy aranyos emlékem, amit sosem felejtek el, pedig csak 3 éves voltam. A munkahelyén, gyermeknapot tartottak, és elvitt engem is! Jól szórakoztam, finomakat kaptam, és volt bábszinház, meg versenyek, más egyéb gyereknapi játékokkal egyetemben. Engem anyám benevezett egy táncversenyre, több más szülővel együtt. Míg én a mesét néztem, nem is gondoltam még mi következik. De pici voltam! A lényege, hogy kezdődőtt a verseny, és nagyon gyorsan elhívott a mesétől. Mint egy kisgyerek csak mentem vele és valahol volt bennem egy kis méreg is, tán dac, hogy miért kell nekem táncolni? A végén már nem bántam, bár sokat nem fedeztem fel a külvilágból. Csak gyerekek vettek részt benne, egészen 14 évesig. Én voltam a legkissebb közöttük. Tvisztelni kellett, és én beálltam a többiek közé. Jó volt a zene, én meg nagyon hamar rákaptam a ritmusra! Állítólag nagyon elvoltak a szülők ragadtatva velünk, én külön szám lehettem. Utólag hallottam, hogy mindenki engem nézett, és a szavazás szinte mind rám jött. Így én lettem az első, és rengeteg hasznos szép ajándékot nyertem. Jó érzés volt, de még nem is tudtam igazán felfogni, mit is jelenthet ez nekem-nekünk. Csak örültem a sok szép dolognak. Ezek voltak a kedvenc játékaim egész kisgyermekkoromben. Ha varrt a nagyim, (anyú) nekem ruhát, nagyon büszke voltam, és illegtem-billegtem benne! Le vagyok fotózva, olyan ruhában, ami mindhármunknak egy anyagból készűlt, csak más fazonbam. Büszke voltam az ilyen apróságokra is, és meg is becsültem a szép dolgaimat. Mindenemre nagyon vigyáztam. Szép kislány voltam, szőke hullámos fürtökkel,és nagyon szelíd. Növögettem, és oviba kerültem. Ott is mindenki a barátom lett, és imádtam a dadusomat Matild nénit, aki már akkor sem volt fiatal, de nagyon szerette a gyerekekekt, és bánni is tudott mindegyikkel. Az óvónőm Majanéni volt.Ma is érzem az ovim illatát. Anyum az egészségházban dolgozott, és én is folyton a lába altt sündörögtem. Közel laktunk hozzá, és csak lesétáltam ha úgy volt kedvem. Egyszer aztán nagyon nagy bajt csináltam, amit még nem tudtam akkor felmérni. Kihajoltam a korláton, de a rések is elég szélesek voltak, hogy egy gyerek kiessen. Én kihajoltam, hogy lenézzek a földszintre, és kibuktam. A frász nem kerülte el a szüleimet, de észnél voltak, és az utolsó pillanatban elkapták a lábam. Nagyon megijedtem, sosem mertem megismételni a kiváncsiságomat. Aztán jött az iskola! Nem tetszett. Amikor az első napom letelt, otthon kérdezték, na milyen volt? Én erre azt feleltem, nem volt annyira rossz, de meddig kell még járni? Jót nevettek ezen. Persze járni kellett továbbra is, és később már nem volt ellenvetésem. Barátaim lettek és éltem a mindennapi kis szürke életemet. Nagyikám minden reggel friss pékárút hozott reggelire, be a suliba. Múlt az idő, én cseperedtem. A nyaraim szépek voltak és újfent szabadok. Sokat lógtam az otthoni nagy cseresznyefán, és ott énekeltem. Pacsirtának hívtak a környéken. Engem senki nem látott csak hallott, de én mindenkit láttam a lombok között. 5 éves koromban, anyám megismert egy aranyos pasit, aki a férje is lett. Elköltöztünk otthonról, és ez nem volt jó nekem. Kivettek a barátaim közűl és újakra nem tudtam szert tenni. Nem akartam másokat megismerni! A környéken viszont beilleszkedtem, és az ottaniakkal játszottam. Na meg az idősebb korosztályt is szórakoztattam. Nem zavartak el, sok mindenről lehetett velem beszélgetni, ha kicsi is voltam. Egyszer a suliban rossz jegyet kaptam, és féltem, hogy mit szólnak hozzá. Belepiszkáltam emiatt az ellenőrzőmbe. Nem is maradt el a kegyetlen büntetésem! Apám meglátta, és úgy elvert, hogy bepisiltem és elájúltam. Anyámnak sem kellett több, bár nem előttem vitatták ezt meg. Itt már nem bízott meg apámban, és más okai is voltak ennek, mint utólag kiderült. Mindenesetre, azt kérte apámtól, hogy a nevelésemet hagyja meg neki és soha többet ne merjen hozzámnyúlni! Nekem szép szinekben játszott minden porcikám, de leginkább az arcom szégyelltem. Csúnya lila foltokkal voltam tele! Sajna,így az odaköltözésünk nem járt sikerrel. Anyám (az igazi) egy hideg havas napon a suli után közölte velem, hogy pakoljak, megyünk haza! Nagyon megijedtem, mert fogalmam nem volt róla miért kell menni? Még elküldött a boltba útravalóért, és iszonyatosan féltem, hogy otthagy. Rohantam a boltig, és vissza! Gyorsan jártam-keltem, s anyám nem értette, miért kellett lóhalálban fitnom. Elmondtam neki, hogy mitől féltem. Ő elsírta magát, én is, és modta, hogy semmi pénzért nem hagyna el... Hosszú volt az út, amíg elértünk a vonathoz. Márcsak azért is, mert egy nagy állomásnyit le kellett gyalogolni, hatalmas hóban, hidegben. Miért? Mert biztosra akart menni, hogy apám nem követ. Estére fáradtan de épségben megérkeztünk mamához. Sok mindent nem tudott tenni, helyet adott és lefeküdtünk aludni. Otthon folyt az életem továbbra is. Az osztálytársaim nem ismertek meg, pedig csak fél évet voltam távol. Nem volt jó, semmi sem. Nem a régi volt már. Szép lassan vissza illeszkedtem. De a történtek eléggé megviseltek. Egy igazi barátnőm lett aki a mai napig is az! De ezenkívül sokan megszerettek, fiúk is. Télen mindig együtt szánkóztunk mindannyian, az egész osztály. Sokszor késő estig nem tudtuk abbahagyni. Ha fáztunk is maradtunk, nagyon jól éreztük együtt magunkat! Nyáron, meg szinte mindenki kóvájgott mindenkinél.Nem régen volt osztálytalink és most tudtam meg mennyien voltak szerelmesek belém. Akkor én még ilyesmikkel nem foglalkoztam és nem is vettem észre! Kijártuk a sulit, és mindenki másfelé került. Mi voltunk a legjobbnak kinevezett osztály, a suliban. Jó csapat voltunk valóban. Összetartottuk a társaságot, és kiálltunk egymásért. A mai napig tartjuk a kapcsolatokat. Jött a nagy világ új élete! Munka, suli... (folyt. köv.)

(jogvédett) Donytella