Donytella "gondolatok"

Ha az ember leélte élete nagy részét, és rendesen dolgozott több évtizedet is, persze hivatalosan vonták annó a TB járulékát, hogy biztosítva legyen az esetleges betegségek kezelése ideje alatt és öregségére. Mindezt "ingyen" mivel előre fizettük még azt is amit sosem vettünk igénybe. Legalábbis talán a többség nem, ha nem voltak komoly baleseti vagy műtéti problémái. Most viszont, ha csak gyógyszert akar felíratni valaki akkor is fizetni kell a belépőt, hogy meglátogatta a dokiját. Ha esetleg több helyre is kénytelen menni, mert a muszály nagy úr, akkor viheti még a bankkártyáját is, hogy fedezze az esetleges beugrókat. Mi van azokkal akik anyagi gondjaik miatt nem tudnak fizetni? Mert azért létezik sajna olyan is aki kenyérgondokkal küzd mondjuk a rezsin kívül havi 15000-ből és nem biztos, hogy a napidíjra is futná ha esetleg beteg lenne, vagy csak gyógyszert kell felíratnia!? Itt kezdődnek a gondok, és ezek eléggé súlyosnak mondhatóak talán útólag. Egy eset: Nincs lóvé, mert kevés ami van és a családnak ennie kell. A rezsit kifizetve, és ami marad az a kicsi jó ha elég egy többtagú család valószínüsíthető havi élelmezésére, az a havi maradék 15000.-ft körül mozog max.. Ha elég. De ha erre sem futja, és csak kínlódás van, akkor mi van ha beteg is lesz valaki? Mi is lehetne, marad otthon betegen és megpróbálja saját maga kezelni az otthon lévő bacilusölő cuccokkal magát ameddig lehet. De jöhet sokkal komolyabb gond is, pl. ha már körforgásban szed valaki antibiotikumot a bajaira, és mégsem használnak igazán. A sok gyógyszerre egy idő után immunis lesz, és itt kezdődhet a nagy baj. Mert a laikusnak fogalma nincs mit is kockáztat. Pedig az élete lehet a tét. De ez nem tudatosúl benne amíg nem történik valami, ami erre utal és már nincs más módja a dolognak, csak fel kell keresni a dokit. A doki persze elmondás után már a többnapos magas lázzal (40C° )nem képes mit kezdeni, mivel fogalma nincs róla, hogy mi is lehet a baj forrása. Pénz ide, vagy oda, menni kell! Küldenek vérvételre, rtg-re, egyéb vizsgálatokra, de semmi eredmény, csak látszik, hogy nagy a baj a vizsgálatok eredménye szerint. Ilyenkor mit is tehet egy orvos? Beküldi a betegét a kórházba, ott majdcsak sikerűl rájönni mi a baj forrása. Igen ám, de ott megint jönnek a komolyabbnál komolyabb vizsgálatok, mire fény derűl a bajokra. Persze eleinte nem ijesztgetnek senkit semmivel, csak segíteni próbálnak. Napi ágydíjért. A beteg legyengülve, ijedten fekszik az ágyában, ha már fizetnie kell érte, és tűri a kiszolgáltatottságát, amit talán magának is köszönhet! Több hetes otthoni sajátos kezelések nem bizonyúltak sikeresnek, így a felsőbb hatalomnak adja át a stafétabotot. Igaz ott jó sok infúzióval átmossák a szervezetét, és a vizsgálati eredményeknek megfeleően újfent csak nyomják bele vénásan az antibiotikumot, méghozzá nagyon nagy dózisban. Az agyvíz (likvór) levétel sem egy egyszerű vizsgálat, aki volt már részese, az tudja igazán milyen nagy élvezetben lesz része. A végeredmény, az, hogy a beteg gyógyúlni látszik, bár az immunrendszere teljesen leépült, de orvosilag már javuló tendenciát mutathat. Sok fájdalom és kín után, jó időbe tellik mire valamelyest felépülni látszik. Igaz, nagyon gyenge, még levegőt is nehezen vesz mert a legyengült szervezet csak dolgozik a betegsége ellen. Napi 300.- ft-ért. Ekkor már nem azon gondolkodik, hogy mennyibe is fog ez kerülni neki, hanem, hogy mielőbb helyre jöjjön, és végre hazamehessen a családja körébe. Segítséggel, mert egyedül képtelen gyengesége miatt bármire is, amíg fel nem épűl és erősödik. A sok vénásan nyomott folyadék (infúzió) és a vénás antibiotikumok adása, szép nyomokat hagyott a két karján két hét alatt, akárcsak egy napi nyomós narkósé. De végre vége a bentlévő állapotnak, és lehet már otthon gyógyúlni! Már ez is egy nagyon nagy boldogság, de ha még nem érzi igazán jól magát a bentlévő, akkor gondolkodni kezd, vajon mi is lehetett a baja? Megtudja, amint kifizeti az ágydíját, és a papirok elkészülnek, amire órákat kell várni. Perka lent, csekk a kézben, és valamivel még szegényebben. De már nem lázas, nem retteg annyira, hogy mi is lehet vele csak mehet végre haza! A dokik nagyon segítőkészek kedvesek és vígasztalóak voltak végig. De elég ez egy betegnek? Ha már csak arra kell várni, hogy a kórházi zárójelentésssel elindúljon hazafelé, a zsebében még nagyobb kongó ürességgel, csak arra gondol, hogyan tovább, és még mi lesz? Mert tudni kell, hogy ezután a házi dokit is meg kell ám látogatni egy kis zsebpénzzel, már ha maradt még annyi! A kórházban hosszú beszélgetés a dokival, aki elmondja, hogy legközelebb ilyet ne tegyen a kedves beteg, mert a két-három hetes othhoni kezelés nem igazán volt jó ötlet. De szerencsére a 9 napig tartó láz már kényszerítette a kínlódót, hogy valami nincs rendben és lépnie kell. Nagy lépés volt, és talán nagyon is megérte! Mint kiderült, és lesúlytó is volt egyben, az a közlés, hogy ha csak két nappal húzza tovább otthon, akkor nagy gáz let volna! Miért is? Mert annyira leigázta a sok gyógyszer a szervezetet, hogy már valóban körforgásban volt a sok gyulladás amit nem olyan egyszerű ám kipucolni. Történetesen, ha a veséket gyógyítjuk, mellékhatásként jöhet a száj és felső légúti gyulladások sora. Persze ezek sem hamar gyógyulnak, így van ideje lehúzódni a nyavajának megintcsak az alsó régiókba, ahol kezdődik minden elölről. Tehát nincs megoldás házilag. A vége, hogy majdnem ráment két addig jól müködő vese, és már a véráramban is benne volt a gennyes folyamat, azaz teljes sepsist okozott.. Nem semmi és ilyesztő is egyben! Megérte a spórolás, mert a kenyér fontosabb volt mint az élet? De enni kell, mármint nem a betegnek, aki nem is tudna ilyen állapotban enni sem. De ott van a család többi tagja, és ők csak azt látják, hogy valami gond van, de a kedves beteg nem panaszkodik, csak csendben tűr. Két vese a tét, ami nagyon nagy ár a vizitdíjért, na meg a gyógyszerek ára még nincs is ebben amit ki kellett volna váltani a gyógyuláshoz! Tehát ha valami nagyon szar az még szarabb is lehet! De a beteg javulófélben elhagyhatja a kórházat a papírjaival együtt, a többi már kint folytatódik tovább. Még egy hét, esetleg pár hét otthoni erősödés és nagyjából feledhetővé válhat ami volt. De nem a zsebeknek, és a tárcának ami kong az ürességtől! De él, aztán majd csak lesz valahogy, mert úgy még nem volt, hogy ne lett volna másképp. Ilyenkor szerencse a szerencsétlenségben, ha a családban van aki segítsen kiváltani a beteget. Ha viszont valakinek még segítsége sincs arra, hogy ilyen esetben kezeltesse magát, akár a saját kopórsóját is kinézheti magának. Való igaz, ez sem olcsóbb, de már nem az ő gondja. Miért is fizetett ez a beteg több mint 34 évig TB-járulékot? Ki tudná ezt megmondani? Miért vannak a mostanság egyre több halálesetek az új reform bejövetele óta? Ha van pénz, van élet. Ha nincs, hát sajna, sokan vagyunk az országban, és kell a hely a fiatalabbaknak akik életerősek, és most kezdik az életet. A többi minek ide, ha már beteg és még csóró is!? Tudni kell ám még ehez, hogy a több mint 34 éves munka gyümölcse csak ennyi, még akkor is ha a kedves illető ez idő alatt maximum egy évet ha betegségben töltött idejét nézzük. Akkor mire is volt a havi bérből való levonás az egészségügynek? Jó ötlet a szaporulat kiszűrésére, és leállítására. Kell a hely a behozott idegeneknek, hiszen ők frissítitk a vért, és ólcsóbban is dolgoznak nálunk, akik eddig itt éltek és születtek. Ja! Persze, ha nem tetszik akkor el is lehet ám menni innen, de hova és miből menjen akinek a megélhetése is gondot okoz. Tegyen érte valamit! Mert ugye eddig nem tett ám semmit csak leélte az élete nagy részét, güzült tisztességgel még betegen is, nehogy kimaradjon a munkából. De már kifáradt és sok volt amit az élettől kapott, ami nem biztos, hogy jó is volt. Minek az ilyen ide? Szükségünk van még rájuk? Megtették a maiakért amit lehetett, igy már kell a fenének. Örüljön, hogy még él, és élhet.... Már ameddig futja az esetleges betegsége miatt vizitdíjra! Ha nem, hát ennyi volt!