Kicsit keseregve várom a pillanatot amikor végre elindúlhatok! Várom azt, hogy lássam és megöleljem, hogy két karomban aludni térjen. Pillanatokra átvenném a bánatot, és enyhülést amíg ott leszek, nyújthatok! Segíteni mennék, de magam miatt is, hiszen a csöppséget én is kaptam... Mint annó édesanyját, ifjú koromban.. Köszönöm a kérdésed talán jól megvannak, csak a félelem az újtól neki még riasztóak. Ha felmegyek és ott lehetek, nekem a boldogság. De nekik a segítő kezek nyújtják a megnyugvást!! Talán ma eljön a pillanat, amikor végre elindúlhatok új utamra! Mert az anyai nyugalom többet adhat mint gondolnánk. Anyának lenni tán, a legnagyobb boldogság! A bánatot örömmé varázsolhatja, és angyali szeretet oltalom az, mi vígaszt adhat!
(j.v. Donytella)
Kicsit aggódom.
2008.06.22. 12:16 Donytella2
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://almok-ha-meselnek.blog.hu/api/trackback/id/tr22533359
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
