Donytella "gondolatok"

A párom csak kérésre jöhetett haza, az én meghatározott vállalásomra. Annó amikor még a rehabilitáció előtt állt a sebészeti intenziven, akkor könyörgött, hogy ne hagyjam ott. Mivel nekem kellett a papiroikat aláirni, hogy miként döntöttem, mert ő beszámíthatatlan állpota miatt nem tehette. Írásban akkor felelősséget vállaltam érte, hogy 24 órás megfigyelés alatt tartom. (ez itt lehetetlen, egy kórházban lehetséges) A lényeg, hogy haza akart jönni én meg teljesítettem a kérését, bár a dokijának is elmondtam miért jön haza. Aztán elkerült a rehabilitációs intézetbe, ahol megtanították géppel és kerettel járni. Oda még feljártam hozzá és hordtam be a kaját, miközben otthon alig volt mit ennünk! Néha az anyósom is bejárt hozzá, ilyenkor becsődített olyan embereket is akiknek az égvilágon semmi közük és rokoni kapcsolatuk nincs velünk! Egy szar pletykafészek és még hazug is, és mondhatom a fösvénysége mellett van egy kis adag rosszindulat is! A lényeg, hogy a férjemmel megbeszéltük, hogy én nem viszem vissza oda a harmadik emeletre, mert félek tőle. És a gyerek sem akarta őt látni. Igy arra jutottunk, hogy az anyjának aki eddig örült, hogy 20 évesen levan a fiáról a gondja az én hátrányomra, most megkapja őt határozatlan időre. Meg is dumáták, talán voltak ellenem megjegyzések, hogy nem viszek haza egy elmebeteg embert akit ő szinte látni sem igazán akart. Most mégis visszakapta őt, márcsak azért is, mert sosem volt hajlandó meghallgatni a problémámat a fiával kapcsolatosan. Mindig lecseszett, hogy ne mondjak el neki semmit, mert idegesítí és hagyjam őt ezekkel békén. Na és, hogy engem idegel a hülye fia az nem számít? Totál tönkretett anyagilag mindenemből kiforgatott, a gyerek sosem élvezte igazán azt, hogy van apja is. Akkor nekem miért kötelességem felvállani olyat amit nem én akartam? A vele született öröklött nyavajájáról sem én tehetek, hanem a családja. Ha több ilyen is volt már ebben a familiában, nem is értem minek kellett szaporodniuk? A másik, hogy ezeket időben is jelezhették volna felém! De itt az elmebetegség nem számít betegségnek anyósom szerint. Azon túl lehet lenni csak csupán akarattal. Főleg olyannak aki már kiugrott a 3. emeletről csk úgy mert normális.Ennyit arról, hogy ha van valakinek érettségije attól még lehet nagyon hülye! Ezt viszont már többszötr is igazolta. Rájött a család nagy része hogy egy sumák alattomos, sunyi, hazug és nagyon buta emberről van szó.. Igy is azt mondta, hogy ő irta lá a papirokat amikor hazahozta a fiát a rehabról. Csak azt elfelejtette megkérdezni mit is ir alá. A másik meg az, hog yfingja nincs róla, hogyan kerül át egyik kórházból a másikba. Mert az én kérésemre vitték el őt a rehabra, hogy ne nekem kelljen kinlódni a pelenkázásával továbbra is! Igy valamennyire megtanult járni és ülni, ami a hygiéniai dolgokat megkönnyítette. De a segg hülye anyós az olyan okos mint a tavalyi kiszáradt kos! Rájöttem, nagyon kezdem őt utálni a sok önző és buta dolgai miatt. Most is csak arra vagyok jó, hogy ő a pasijával jó anyagi körülmények között mindent megkapjon és még anyagi javakra is szert szeretne majd tenni ennek érdekében. Most ellátom a debil fiát, úgy, hogy ő közben b..szogat akert miatt pl. Na én nem vagyok egy földtúró mert pesten aszfaltot nem túrunk, ezért nekem nagyon nehéz csinálnom ezeket. A másik, hogy fogalmam nincs a földmüveléséről, és egyebekről. Aztán meg ki az akinek a nyakán emberek hada lóg de nem képes besegíteni a dolgokba?! Már szétástam a kezem igaz látványos a munkám részemről, de nem az anyóséról aki géppel csináltat mindent. Néha még csemete korában kapirgál itt ott a kapával. de mindent géppel végeztetnek, nem ugy mint én. Nagyon elegem van itt mindenből. Néha megfordúl a fejemben nagy szemétség lenne e innen lelépni? Mert elég közel állok hozzá! Ha rosszabb lenne a "exférjem" állapota, nem vállalom tovább. Elegem van már, ennyire hülye nem lehetek. Több mint 6 éve nem élem az életem. 2 éve semmi emberi kapacsolatom nem volt. Most kezdem érezni, hogy hamarosan kitörök ebből, nem bírom tovább. Nincs kivel két szót váltsak, és ha ennyire begubózom, akkor nem marad meg bennem az a vidámság és még maradék gyermekiség amim volt. Öregedni meg még korainak tartom magam. Tudom a természet rendje, de nem leszek előbb vén csoroszlya mint kéne! Tavaly óta bármit kell itt csinálni azt egyedül teszem, legyen az akármi. Az ásástól a vetésig, a kertgondozástól a benti munkákig. minden az én egyedüli feladatom. Közben rohangálok a gyerekkel hol dokihoz, hol Debtrecenbe a kórházba, hol a suliba intézni a vele kapcsoéatos dolgokat, és még mellette vannak hivatali cuccok amiket megint én intézek. Valahogy ónagyon soknak találom az egészet, de anyósomnak még ez is kevés! De egyszer elegem lesz és leszarok mindent, és elmenekülök örökre innen az életükből. Vissza sem nézek soha!!
Dony