Donytella "gondolatok"

Ki a nagybetüs életbe... Vége a nyárnak, sok szórakozásoknak. Kezdődik a munka, az első munkahelyen. Suli törölve, mivel ahova jelentkeztem, anyám nem engedett. Igy mehettem igázni. Szóval akkor nyilt meg a szakorvosi rendelő Szt-rén, és mint egy jólnevelt kislány belevetettem magam a melóba. Tetszett, jó volt és szerettem is ottlenni. Nem véletlenül, hiszen sokan szerettek engem is. Volt akiknek kedvence voltam, volt akinek barátja. Szégyenlős elpirulós csajszi, sokat cukkoltak. Szép szőke hosszú hajam volt. Nemsokáig, mert befestettem egy bolond ötlettől vezérelve vörösre. Nagyon jól állt! Igaz, igy többnek néztem ki a koromnál, de még talán ez is tetszett. Másnak is.. 171cm magas és 56kg voltam. Arányosan izmos, széparcú kedves és nagyon segítőkész lányzó. Kedveltek a betegek is, amiben tudtam segítettem. Míg más munkatársaim nem mertek ezt-azt megcsinálni én önnállósítottam magam és tettem kreatívitásom szerint a dolgomat. Előfordúlt, hogy a felnöttek kértek meg, segítsek valamiben. Ők féltek a dokik retorzióitól, én nem. Nem volt okom erre, mivel nekem mindent megcsináltak és sosem bántottak egy szóval sem. Elmondtam mit szeretnék, a betegek érdekében, és lám megvolt..  Volt is e miatt irigykedés, de csak kismérvű. Viták nem voltak. Viszont beköszöntött a szerelemérzés is a szívembe. Kellett és akartam valakihez tartozni.Korai volt? Lehet, de nem lehet parancsolni a természetnek. Jön az mindig magától, akarat nélkül is. Szó és tett: volt egy nagyon helyes mentősfiú, mint késöbb kiderült orvostanhallgató, tangyakorlaton. Én bent voltam az irodán, ő beteget hozott. A lépcsőn kísérte felfelé, és benézett az ablakomon. Én persze megéreztem és pont akkor néztem ki. Szegény, amint egybeolvadt a nézésünk, zavarba jött ő is én is. Majdnem elesett a lépcsőn, megbottlott míg rámfigyelt. Én elnevettem magam, aztán egy ideig, alig vártuk az ujratalálkozásokat. Persze még egy szót sem váltottunk egymással, csak a szemek játékát éleztük egymáson. Nem sokáig, pár hétig talán. Aztán végre megtört a csend, és dumcsiztunk egy keveset, majd eljött az első randi is. Nagyon suták voltunk mindketten, de ezt akkor csak a zavarbajövések igazolták. Kicsit később már többet is szerettünk volna ennél, de hogyan? Estig randiztunk, majd egy hirtelen elhatározás és vágy kérdése volt az egész. Nem számítottam már kisgyereknek otthon, igy nem volt esti felügyelet felettem. Viszont féltem, mint szerintem mindenki az uj dolgoktól.A csel, én hazamentem, be a lakásba és szétnéztem, minden rendben van-e? Vert a szívem mint egy dobszóló, de nem akartam visszakozni. A sráccal, (nevét szándékosan nem írom le!) Tözi:Tahiban lakott, megbeszéltük, hogy bejön hátúl az ablakon. De kis szemét voltam! De ez akkor cseppet sem érdekelt. Bár sosem hazudtam senkinek, ez most nagy húzás volt. Na minegy, bent volt, csókolóztunk, és szerintem mindketten piszok nagy zavarban voltunk. Nem tudtam most igazából mi is lesz de akartam, hogy megtörténjen. Sötétben tapogatózva belemerültünk egymásba, levetkőztünk és bemásztunk a nagy ágyikómba. Külön lakrészem volt. A vágyam már nem hajtott annyira, mint a kíváncsiságom. Inkább féltem azthiszem. De a véletlenek mindig meghatározóak mindenki életében. Nálunk is bejött. Bevetettük magunkat a nagy ágyba... Az ágy hirtelen kudarcot vallott, vagy talán észretérítette valamelyikönket. Kinyitható rekamié volt, és nem akarta azt amit mi. Kicsúszott a kereke, és ciki, de megijedtünk a bújócskától. Tözi ugrott egy nagyot, és szinte másodpercek töredéke alatt felöltözve kiugrott az ablakomon. Persze, hogy semmi nem történt meg! Másnap és azután kissé kerültük egymást és ha össze is futottunk, csak nevettünk és szégyeltük magunkat.Több ilyet nem is játszottunk el egymással. Én szépen haladtam előre az elismerésekben, nagyon szerettem ott dolgozni. Tünde barátnőmmel sokat jártunk szabadidőnkben csavarogni, jó értelemben. Szórakoztunk és a dunaparton kórzóztunk. Azért persze tetszeni is akartunk a fiúknak, ez természetes volt. Én kissé visszafogottabb lány voltam, de nem aggszüzecske. Játszottam a fiúkkal, de tudtam meddig mehetek el. Csókolózás simi, ölelkezés, mind mehetett. Valamennyire azért a felfedezések kora is volt, de már nem a gyermeki. Belegondolva, voltak kicsit merészebb helyzetek is ebben a játszadozásban. Jó volt, de még nem értem be a kezdésbe. Telt az idő és elértem a 16.-ik évemhez. Egy szép nyári vasárnap délután hazafelé a városból, valaki a nevemen szólított. Körülnéztem de ismerőst nem láttam. Mentünk tovább és nem értettem mi is volt ez. Aztán megismétlődött megint, és megint. De még mindig nem tudtam ki is szólíthat meg, amikor nem látom az ismerős arcot. Persze, hogy nem láthattam, mert nem is volt az! De kézzel lábbal integetett már, s én csak lestem ki a fejemből. Ki lehet ez a jó pasi, sosem láttam? Minegy, megálltam és vártam. Ő odajött hozzánk, és bemutatkozott. Bár olyan zavarban voltam, a nevét sem tudtam megjegyezni. De nem is csodálom, mert ami ezután következett, az mindent megmagyaráz. Ez az idegen, akit sosem láttam még az életemben, megkérdezte tőlem: Hozzám jössz feleségűl? Megmondom őszintén, hirtelen azt sem tudtam fiú vagyok e vagy lány!? Hülye kérdésre hülye volt a válaszom is. Visszakérdeztem, hogy meggondolhatom-e, és holnapra megadom a választ. Ész? Hol van az ilyenkor? Másnapig kicsit szenvedtem, mert nem tudtam mit is tegyek, gyors volt ez nagyon nekem. Nem is értettem miért is van ez, és ő honnan ismer enegem. De nagyon akarta, én meg nem ismertem. Eljött a másnap, és a délután 5 óra is! A válaszom igen volt. De megkértem, hogy menjünk anyámékhoz és neki is szóljunk róla. Megbeszéltük, hogy szombaton megyünk, és megbeszéljük. Ennek is eljött az ideje,utaztunk anyámhoz mikor megint megkérdeztem a nevét, mivel nem jegyeztem meg. Odaértünk, beszélgettünk. Nagynehezen kiböktük a végén mit is szeretnénk. Nem szóltak bele, még nem is furcsálták a sietős egybekelést sem. Ezekután már az esküvőnket terveztük, rá 3 hónapra, szeptemberre. Majd megevett a fene egy idő után, amikor már az érzelem is jött elő belőlem. De nem tettem meg amit végülis mindketten szerettünk volna. Miért? Csak mert bennem volt egy intelem, vigyázz, bármit megtehetsz de gyerek ne legyen belőle. Ettől viszont én is féltem, igy nyugi volt. Ennek ellenére kétszer ottaludtam náluk, de nem engedtem semmit sem. Aztán megkaptam az első karikámat az ujjamra! Innen már nem sok idő volt a kijelőlt esküvő napjáig. Arra gondoltam, már csak nem lesz baj ha engedek a vágyaimnak és persze az övének méginkább. Tíz évvel volt idősebb nálam. Én még nem tudtam mi is az amire vágyom, ő már igen. Sétálgattunk beszélgettünk, végülis ismerkedtünk egymással. Csókolózás simik és ingerületek halmazai voltak. Olyan vágy keltett már a hatalmába, hogy arra sem emlékszem, hogyan jutottunk le a romantikus patakpartra. Este volt, szép holdfényes, ketten voltunk sehol senki más. Ölelkeztünk és csókhalmazok elvették az eszem. Nem tudtam már kontrollálni magam, és szép lassan rávezetett a csodák kapujára. Teljesen beindulva, nem gondolkodva az első meglepetés következett.... /folyt.köv:/