Donytella "gondolatok"

Ha lemegy a nap s eljő a sőtét éj,Fáradt szemek lecsukódnak, ne félj.Álom szárnyall, ködös emlékek jőnek,Tán gyötörnek rég feledett emlékek. Suhannak mint a sötétség árnyai,Szinesben látom; tán jövőm vágyai.Álmaimban ottvagyok Tenálad én,Kérlek téged, légy még…

Sokat gondolok reád, hiányzol szívemnek,Messze mentem; Oly nagyon távol Tőled!Hívó szavad elért hozzám, mégsem mentemVisszatartott valami, pedig indulni készültem. Nem tudtam mit tegyek, s Te nem segítettél,Csak a képet nézem, mit rég nekem küldtél...Emlékeim ottfeledtem…

Az éj leple alatt, elosonni készülZavart lelke, egyre jobban mélyül.Vár valamire? Valóban így lehet,Hívja szíve a boldog-édes életet. Szeretni vágyik, de oly egyedül,Nincs ki hozzábújna, szeretetül.Boldogságot keres már régóta,Mikor jő' el hozzá e boldog óra?